Lángtaraju kakas ugrott a gyepre. Szellemi lustaság csattogtatja szárnyát, iskola-udvari szajkók rebbennek föl, idegenből hozott papagályok riadoznak, mint a megdobott madárfalka. Ki dobta el a követ? Honnan e rettenet? A Bartha Miklós Társaság merészkedett föllépni azzal, hogy ifjuságunk figyelmét fölhivja a magyarság életadó rétegére, a parasztságra.

A magyar föld szellemi megmüvelése még elvégzendő föladat és máris belegázolnak vetésünkbe jobbról mindazok, akiknek számára a mai magyar élet germán hősök kivánatos Walhallája. És máris letépik virágainkat balról azok, akiknek számára a magyarság léte legföljebb a megélhetésükhöz szükséges rossz s akiknek számára a sóvárgott demokrácia csak automatabuffet. Ugy biráskodnak fölöttünk, mintha néprajzi mozgalom volnánk, a tudományban meg romantikusok, tehát az értelem fogalmi formáit megbontó álmodozók. Teszik ezt pedig azok, akik a ténytudományi és értéktani osztályokat ellenünk való becsmérlő járatukban összevéteni nem röstellik. Teszik ezt azok, akik néhány tényből, amely még az indukció valószinüsége érvényéhez sem elegendő, teljesen tudománytalanul azt az egyetemes igényü és pirulni való tételt állitják, hogy „a nép … minden falatot az „urak” asztaláról kap”.¹ A „baloldal” szemünkre hányja, hogy reményeit hiába füzte hozzánk, hogy a dobuccai hasznos füszeresek bolthelyisége számunkra nem a magyar jövendő egyháza, hogy kulturértéket számunkra nemcsak a pesti sajtó és nemcsak Schnitzler Arthur meg Maurois jelentenek. Magyarul, svábul, gácsul és jiddischül átkoznak bennünket, hogy nem a mivelt nyugatot szemléljük álmélkodva, pedig mi éppen csak hogy szét akarunk nézni a saját tanyánkon is.

Ifjuságunk! Ezer esztendős európai létünk ha érdem, parasztságunk érdeme elsősorban. Ki tagadhatná, hogy a Duna s Tisza árterületein konyhalatin nemzet szaladgálna, ha Werbőczy² politikai „nemzete” alatt a magyar paraszt elsorvadt volna? Ki hazudtolná meg, hogy derék iparosaink, püffedt polgáraink, nyugati tudományu tudósaink ma svábul esküdnének Pusztaszeren is, ha a magyar paraszt, káromkodva és köpködve bár, meg nem őrizte volna életünket? De parasztságunk mai jelentőségét is állitja az az egyetlen és cáfolhatatlan tétel, hogy végső elemezésben

hazánkban ma minden társadalmi és gazdasági kérdés: parasztkérdés.

Szellemi mülovarok magasiskoláját csak az általános okulás teheti lehetővé, hát magas kulturánk kérdésére is csak a legnagyobb néprétegeken át válaszolhatunk. Ősi kulturértékeinket a magyar paraszt s a paraszti eredetü nép őrizte meg, de az ő lelkében feküsznek hatékonyan az idegen kulturáknak mindama rétegei is, amelyek megmagyarosodtak, amelyek tehát alkalmasok voltak, hogy a magyar szellem megélje őket. Szálljatok alá és lépjetek föl! A magyar észjárás formáit, amelyek nélkül pedig magyar bölcselet nem lehetséges, a paraszti okoskodásban találjátok. Ne csak Kanttól és Husserltől, ne csak Humetól és Russeltől, ne csak Descartestól és Bergsontól tanuljatok! Német szellem, gall szellem, angolszász lélek, – német, gall és angolszász módon jut és juthat el a közös, egyetemes igazsághoz. Nem giliszta a magyarság sem, hogy fölvagdalódván tovább éljen. Halljátok meg a nép hangjait és szólaljatok meg! Mezzofanti biboros mintegy³ hatvan nyelv közül a magyart tartotta a legjobbnak és a legtökéletesebbnek – tünődjetek hát nyelvünk romlásán, szürkületén s azon, hogy egyetlen idegen szó az árnyalati eltéréseket is jelző magyarok csapatját öldösi. De ti pirulás nélkül intelligenst mondotok értelmes, eszes, okos, jóeszü, talpraesett stb helyett. Az ozmán törökség müveltjei arabok, perzsák és – nyugatiak módján szólaltak, – látjátok-e, hogy nemcsak a birodalom, de az ozmán nemzet is milyen kicsinnyé zsugorodott? Vigyázzatok! Magyarnak lenni nem jog, nem kötelesség, hanem megmásithatatlan tény, amin az Isten sem segit, ha baj, amit a pokol sem éget föl, ha dicsőség. A nemzetiség nem puszta osztályozás, de örömkeltő és bajhozó valóság, – nemcsak nemzetünk magyar, hanem egyénenként is magyarok vagyunk. De a magyarság szellemi forma is. És mégis, intézményeink noha nemzeti lelkesedést nevelnek belénk, idegen formákban teszik ezt. Igy a magyar ifjuság vagy nem birja megélni, amit tanul, vagy ha megéli, lelkében a néptől, a magyarság egyetemétől idegenné válik, – hazafias lelkesedése sehonnai lesz, amely csak a hatalom birtokosainak érdekeit szolgálja. A magyarság pedig romlik, pusztul és elhanyatlik.

Az emberiségnek éppen magyar mivoltunkkal tartozunk.

A kuvasz nem ölbe való, a japán pincsi nem alkalmas a kondaterelésre. Nem is azért uri huncutság a politika, mintha népünk bárgyu vagy ostoba volna. Hanem mert nem az övé. Nincsen szocializmusunk, nincsen konzervatizmusunk. Forradalmaink véletlenek – nem a multból nőnek, hanem a pillanatból. Ellenforradalmainkat nem hagyományok szerelme hajtja, hanem a kiváltságok visszasóvárgása. Ujkori politikai történelmünk Holubárok uj-udvara. A magyarországi szocializmus és fasizmus, demokratizmus és arisztokratizmus, liberalizmus és imperializmus mind-mind melegházi növények, nem a magyar lelki forma tartalmai, hanem maguk is formák, valóságtalan formai levezetések,

puszta dedukciók,

nem a magyar nép tapasztalatainak összefoglalásai. A leninizmus orosz, – ott meg is csinálták. A fasizmus olasz, – ott meg is csinálták. Az angol munkásdemokrácia angol, – ott meg is csinálták. Marx, Engels, Bebel szociáldemokráciája német, ott meg is csinálták. A társadalmi racionalizmus francia, – ott meg is csinálták.

Nem kérdjük most, hogy ki milyen módszerekkel kivánja megmenteni nemzetünket. Akár szocialisták vagytok, akár fasiszták, akár liberalisták, akár imperialisták, – első teendőtök nem az, hogy a népet tanitsátok, hanem hogy a néptől tanuljatok. Ne „türni”, „szenvedni” hanem őt tanuljátok tőle!

Tanuljatok népet a néptől !

Hogy aztán valóban tanithassátok a népet a népnek.

Jönnek a hamisak német maszlaggal és török áfiummal, kelettel, nyugattal. De tudjátok meg, hogy ami tőlünk keletre van, az kelet, ami tőlünk nyugatra van, az nyugat; hogy tehát sem nyugat, sem kelet, hanem magyarság vagyunk! Népünkben egy a keleti hagyomány s az alpesi vérkeveredés, a kámai véreredet s a szerzett nyugati kultura. Nincs külön test és külön lélek: nemcsak a véralkat adja a kultura formáját, hanem a kultura formája is idomitja a vérséget. A lélek s a test egységét nézve nem vagyunk alpesi fajta, nem vagyunk kaukázusi fajta, hanem igenis

magyar fajról

kell szólanunk, amikor népünkről beszélünk.

Meg kell ösmernünk fajunkat, meg kell ösmernünk elevenen azt a magyar kulturát, amely előtt a muzeumok halottasházában bámészkodunk. Hogyan? Hol?

A FALUBAN!

Ti mindannyian szellemi vezetők akartok lenni. És nem tudjátok, hogy mit is vezettek majd. Mint jegyző, vagy orvos, hiába vacsoráztok majdan módosabb gazdáknál, hiába mentek majd „készen” disznótorokra és lakodalmakra, oly külön lógtok az élet fogasán, mint a frakk, meg a báránybekecs. Tán tudjátok majd, hogy kinek mi az adóssága, ki kit vesz el, hány a tüdővészes, a vérbajos, milyen ocsmányak az utak s a nyomor, – ami adat azt tudjátok majd – csak belsőit nem ismeritek, a jogait, a javait. Kell majd a szavazata, a pénze, az eszem-iszom, meg is kapjátok tán. Csak a magyarság jövőjét nem tudjátok majd összetenni, mert csak afféle

melléknemzet

maradtok egymásnak. Lélekhez közelférkőzni pedig csak a formáján, a kulturáján keresztül lehet. Nemcsak gazdag népiséget, etnikumot ismertek meg igy, nemcsak magában érdekes „egzótikumot”, hanem megösmeritek saját fajtátokat, hogy miből vagytok, – igy lesztek magyar és ember és nem puszta természeti tünemény. Az öregasszonyok nemcsak sosevolt boszorkányokról meg királyfiakról mesélnek fogatlanul, hanem arról is, ami lelketekben naponta végbemegy. Azt mondják majd, hogy ettől hallották, az meg attól, – végül is nincs gazdája, mert mindenki csinosit rajta, mindenki meséje lesz, a tiétek is. Bementek a házba, megnézitek a butorokat, a fehérnemüt, a himzést, a varrottast, az edényeket, – alig van falu, ahol ne volna valamiféle népmüvészeti forma, érdekesség. Érdeklődtök a pásztorok és faragásaik, meg a gölöncsérek után, – minden faluban ugyanannak a léleknek más és más leleményes fordulatát találjátok. Leltek falvakra, amelyek mint a néprajzi gyüjtemények és falvakra, amelyek mint a városok, természetesen mint a városok nyomornegyedei. Rongyokat viselnek, daluk sincs, embertelenül élnek. Dolgozni városokba vagy messze vidékre járnak. De a nyomortanyák községe éppugy érdekeljen, éppen oly fontos, mint a módosabb vidék. Megtudjátok, hogy hányfele jár a család a kenyere után. Megtudjátok, hogy mit esznek, hogy miféle a falvak „ősegészsége”, mekkora a gyermekhalandóság, hogy olvasnak-e, mennyire müveltek, – hogy napjaink tőkés rendje milyen gyarmati szintre szoritja életüket. Hogy a feudalizmus hogyan fokozza ennek hatását. Kitárul előttetek a nagy magyar társadalmi kérdés, sorsunk kérdése. A derü és a szivesség, amellyel lelketek e regösjáratban, falunézőben gazdagodott, keserü tapasztalatokkal mélyül és nehezedik. De közben ti is megváltoztok: nem játszotok már megváltósdit, elkomolyodtok és több felelősséggel tanulmányozzátok tovább a magyar társadalmi föladatokat. És megdöbbentek, hogy valóban a lét s a nemlét, a magyar faji közösség forog itt szóban.

Kétségtelen, hogy az európai mezőgazdasági válság csak tünete a világgazdaság belső ellentmondásainak. Nemcsak Középeurópa, hanem a világgazdaság is átalakulás előtt áll, nagy fordulatok közeledése hallatszik, mint a Római Birodalom bomlása idejében. Az is világos, hogy a társadalmi élet, a termelés, a fogyasztás, az államiság mindinkább a népre alapozódik, soha nem tapasztalt méretekben demokratizálódik. Igy a magyar jövendő sorsa szorosan összefügg a valóságos nép s a növekvő értelmiség együttmunkálkodásával. Soha a közös élet s a nemzeti lét felelőssége egy nép ifjuságára ennyire nem nehezedett. Nincs más ut, mint közvetlenül páratlan szorgalommal és törekvéssel tanulmányoznunk sorsunknak föladatait: népünk valóságos életét épp ugy, mint a középeurópai adottságokat, a nemzetiségi kérdést. Az uj Magyarország csak teljesen uj társadalmi és állami életelveken épülhet föl. Szomoru tapasztalataink mutatják, hogy a jövendő értelmiségnek, a mai ifjuságnak csupán csekély töredéke foglalkozik a magyar társadalmi kérdésekkel s az is nagy sürün megelégszik az elméletivel. A többség a napilapok kürtölte tájékozódással és tömegmeggyőződéssel beéri. Mindenképen végzetes ez! Hiszen a társadalmi kérdésekkel való foglalkozás nem jobb, vagy baloldali érdek, hanem a magyarság egyetemes, történelmi érdeke. És ennek gyujtópontjában áll a magyar parasztság.

De a regösjárat, a falunéző, nem szabad, hogy regényes vágyakat tápláljon! Legyen politika nélkül való tudományos és erkölcsi gyarapodás! Majd azután politizáljunk, ha tudjuk már, hogy miről van szó, ha lelkünk ismét a népből való lesz, ha megtanultuk a néptől a népet!

Felszólitunk minden magyar egyetemi főiskolai hallgatót éppugy, mint a középiskolák érettebb tanulóit, hogy teljesitse a magyar közösséggel szemben való kötelességét:

menjünk a faluba!

Fel ne nőjjön többé olyan nemzedék, amelyre Kodály Zoltán ujfent elmondhassa: „A magyar intelligencia előbb eljutott Párizsba, mint a magyar faluba.” Mindannyiotok képzeletében ott van néhány külföldi tanulmányut terve, – a magyar falu, a magyar faj is megköveteli tőletek, hogy hajoljatok hozzá. Az „Örök Város” szépsége, a dörgő tenger, a svájci hegyek, a német gótika, az amerikai ipar, – mind csak annyira van a mi számunkra, amennyire a falu belsejéből látjuk őket. A magyar faluban nincsenek Collegium Hungaricumok, – tegyétek azzá mindegyiket! Hiszen a ti költséges külföldi tanulmányaitokat is ez a nép fizeti. Sürögjetek itthon is, mert a történelem kérlelhetetlen. Ha ti elfordultok e néptől most, amikor a legnagyobb szüksége volna rátok, majd ő is elfordul tőletek, amikor nektek volna rá a legnagyobb szükségetek. A magyar értelmiség sok bünt követett már el népe és önmaga ellen, – ideje, hogy erényein is megcsillanjon a napvilág. Uj nemzedék vagytok-e valóban? Az uj nemzedék megforgatja a föld husát, hogy emberibb és magyarabb jövőnek készitsen ágyást. Jaj, ha rátok is áll, amit Dosztojevszkij a századvégi orosz értelmiségre mondott, amely olyan méltóan meglakolt: „Kozmopolita neveléstek elszakitott titeket a néptől. Egy külön kis kasztot alkottok a széles, nagy hazában, amely kaszt idegen és gyülöletes a nép előtt. Megvetitek a népet tudatlansága miatt s elfeleditek, hogy ez a nép fizette meg a ti európai nevelésteknek az árát, ez a nép tartja fönn verejtékes munkával⁴ egyetemeiteket és főiskoláitokat. Ne vessétek meg, hanem sajátitsátok el szent ideáljait, alázzátok meg magatokat előtte s vele vállvetve dolgozzatok a nagy müvön, mert ez a tudattalan nép, amelytől utálattal elfordultok, Isten szikráját, Krisztus igéjét hordja kebelében, amelyet majd az Óvilág előtt hirdetni fog, amikor az vérözönben fog fürdeni.”

Magyar Ifjuság! A jövő hóban bezárulnak iskoláitok kapui. Két három hónapig a közvetlen életé vagytok. Szervezzetek regösjáratokat, cserkészcsapatokat,⁵ vagy ha ugy tetszik, turistatársaságokat és járjátok be együtt szerte a falvakat. Minden tapasztalatot jegyezzetek fel, gondos, lelkiismeretes gyüjtéshez fogjatok. Minden ismeret, minden tapasztalat, amelyhez falunézőben juttok, közkinccsé kell váljék, hogy a magyar társadalomnak a faluval szemben való érdeklődése fokozottabb mértékben fölhivassék. Igy, noha e feladat egyrétü csupán, eredményünk értéke kettős: 1. testmelegnyire közeledvén egymáshoz a falu meg az ifjuság, lelkük rokonodik; 2. a népmüvészeti értékek dandárját sikerül megmentenünk a magyar közösség jövendője számára a kallódástól és helyszini szemle alapján csinálhat az ifjuság társadalomtudományt. Ha uj nemzedékünk legjobbjai hallgatnak szavunkra, elsősorban pedig a lelkiismeret szavára, akkor minden szólam nélkül szebb és emberibb jövő felé fordul történelmünk rudja.

A továbbiakban vázlatszerü tájékoztatót közlünk, – igy látjuk jónak a gyüjtést. Mindenki lehetőleg azt az anyagot gyüjtse, amelyhez a legjobban ért. Muzsikusok dalokat, iparmüvészek háziipari tárgyakat, közgazdászok gazdasági statisztikát, stb. A gyüjtés három főszempont szerint bontakozzék: 1. A faji (rassz) és nemzetiségi kérdés. 2. Néptani, néprajzi gyüjtés. 3. Müvelődési és társadalmi tanulmányok.

Kérünk benneteket, hogy munkátok eredményét tudassátok a Bartha Miklós Társasággal (Budapest, VIII. Muzeum körut 10, II. lépcső, II. em.) Azok közt, akik eredményeiket falutanulmánnyá önmaguk földolgozzák, a B. M. T. a három legjobb munkát jutalmazza; szemléjében, az Uj Magyar Földben, közli és különlenyomatban kiadja.