– Uj szépirodalmi folyóirat indult meg Szegeden, diszes és szép kiállitásban: a Csönd. Az első szám Babits Mihály, József Attila, Pór Tibor, Terescsényi György és Ungváry Elemér versein kivül Vér György, Szomory Dezső, Fenyő Andor, Szép Ernő, Laczkó Géza novelláit, Kárpáti Aurél és Homályos Ferenc egy-egy tanulmányát, továbbá Móra Ferenc Harkabusz házassága c. folytatásos regényét hozza és a Szemlével záródik. A nivós és sok reménnyel1 biztató lap ára 200 korona.
A modern regényirodalomból a romantika csaknem egészen kiveszett, ugy hogy ha fel is bukkan olykor-olykor, fölényesen lemosolyogjuk. Pedig a romantikának is megvan a maga nagy hivatása és legfőképpen most, a háboru lelki dögvésze1 után: szivet-lelket rakni azokba a hustarisznyákba, amiket embereknek hivunk és a hivők lerongyolódott hitébe uj bizakodást aggatni.
Réti Ödön biztos, meleg kezekkel gyurja meg mondanivalóját. És ez a mondanivaló nem feszeget problémákat – ha csak azt nem, hogy nemzetiségeinket milyen rosszul nevelték; ámbár ez csak volt probléma és a magyarság nagyon elkésett attól, hogy a komoly bajoknak elejét vegye. Aminthogy nem is vette elejét. Ez a regény a háboru előtti két évtized tragédiája: a magyarság szempontjából. A Délvidék szerbjei izzó gyülölettel fordulnak el a magyaroktól, akik egymás ellen vádaskodnak, egymást akarják tönkre tenni csupán kenyéririgységből és nem törődnek azzal, hogy ez mennyire elidegenitően hat a magyar érzelmü, komoly idegen elemekre. A kisváros arca, a két iskolaigazgató, akik közül az egyik iszákos, a másik pedig ki akarja turni helyéből társát; március 15-ének ünnepe, amikor Zorka, a szerb leány magyar nemzeti kokárdásan megy az iskolába, ahol társnői emiatt gunnyal fogadják és össze is verekednek; a tanfelügyelő, aki rideg és kérlelhetetlen a gyanusitott tanárral szemben – pedig bizonyiték nincsen – egészen addig, mig be nem igazolódik ártatlansága: mind megdöbbentő motivumai a magyar nemtörődömségnek és rövidlátásnak. A romantika pedig ebben a regényben az, hogy a jók jó, a rosszak rossz véget nyernek. Megkapó szerelmi történet köré csoportosul minden és nagy jóságot önt belénk Réti Ödön, amikor a magyar tanár eljegyződik szerb tanitványával, akinek családjában a magyargyülölet volt a házi szentség: példázva azt, hogy a szeretet az a tüz, mely a darabos kövekből kiolvasztja az aranyat.
A magyar irodalomnak nagy nyeresége ez a regény, melyet az Athenaeum adott ki szép egyszerü külsőben.
Terescsényi György versei
Rokonszenves könyv, ritmusai egy kicsit ösmerősek és barátiak. Arany Jánossal tart atyafiságot, de ez a rokonság eléggé távoli, a nagy mestert inkább csak a versek bánata idézi. Közelebbi rokona Juhász Gyula, mégpedig a Késő Szüret utáni versek Juhász Gyulája. Ez azonban nem jelent epigonságot, Terescsényinek megvan a maga egyéni hangja, mely hol bátortalanul, mint a végtelenségben kallódó gyermeké, hol pedig kendőzött szigorúsággal tölti ki impresszionisztikus formáit. Szemlélete alföldi, de nem naturalisztikus, a látás határtalansága a lélek végtelenségévé váltódik benne, amelyből éles formavonalakkal csak itt-ott lép elő a tárgyak képe. Ám mégis van plasztika ezekben a versekben: a szikkadó földről áramló fodros, meleg levegő plasztikája.
Legerősebb oldala a komponálni-tudás, amellyel elfogadtatja olyan darabjait is, amelyek különben bátran maradhattak volna megíratlanul is. Kompoziciói értékesek, bár nagyrészt helyzetképek, amelyek hasonlattá vagy szimbolummá tágulnak. Amikor a honi tunyaságról szól, az egy kissé versére is ránehezedik: az érzés nemcsak művészi, hanem lélektani értelemben is kifejeződik. S különös, hogy ugyanezen verseiben egyúttal bőbeszédű is, ami természetesen nem válik javára, s vannak gazdag leletei, amelyek ilyenformán majdnem elvesznek.
Külön képei tiszták, a vers testével szervesen összefüggőek, de nem mindig érintetlenek. Legerősebben akkor hatnak, amikor nyers, magyar miszticizmusát viszi beléjük:
Tömérdek állat, görbe háttal,
Ekehasított barázdákkal
A dombtető.
Gerince ormán lépdel éppen
Fölpúposodott ködmenében
A magvető.
Legmélyebb hangjai is ilyenkor szakadnak fel:
Vigyázz, a kútgém mozdul, ébred,
És hirtelen elédbe léptet,
És mint a nyughatatlan lélek,
Kérdez sötét, komor igéket
S ha nem tudsz megfelelni rája,
Lesujt nehéz ostorja, fája.
Ezzel a miszticizmussal a modern magyar literatúrában egyedül áll Terescsényi. Adynak hasonló versei amennyiben misztikusak, annyiban a szimbolizmus formaszerkezetével vezetődnek végig. Arany Jánosnak néhány verse, mint a Tengerihántás is, közvetlen őse ezeknek a soroknak. Ezen a még ugarterületen sok új lehetőséget vethet és szedhet magának és a magyar versnek Terescsényi.
Ez a képtipus több versében fölbukkan, de csak egy-egy sorban, úgyhogy a vers jellege fölött nem veszi át a hegemóniát. Ez legtisztábban Adyról írt hexametereiben tűnik föl.
Így szólok hozzád diadalmas, égbetörő fény,
Fölmeredő cédrus, lánglombú, büszke iharfa,
Vériszapos sömlyék gizgaz-sürüjébe1 ütött kard!
Rímelése sokszor félszeg, az áhítat félszegsége nélkül (ez utóbbira példa Juhász Gyula), de nem zavar, csak ott, ahol finomabb szóra pathetikus szó rímel (eperszem – ezerszer); sokszor még szépíti is a vers belső ritmusát.
Mindent egybevetve, Terescsényi igaz tehetség, majdnem egészen kiforrott költő. Hibái már kevés szigorúsággal is kiküszöbölhetők és értékei tartalmas fejlődést ígérnek. Beszédét néha szűkebbre kell fogja: részletfinomságainak nem szabad elveszniök. Gyengédségében (a halott pacsirtát pajtásának mondja) nem szabad ellágyuljon, mert ez nála a forma rovására megy. A jövőben még értékesebb lesz, ha ritkán nyilvánuló darabosságát nem csiszolja páthosszal, hanem meghagyja a maga rögszerűségében s ha verseinek anyagszerűségét jobban kiemeli.
Brichta Cézár versei
A formai szempontoktól eltekintve, minden szocialista pretenzióval fellépő költővel kapcsolatban – éppen a szocializmus érdekében – elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költészetet, vagy pontosabban szólván, eszmei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé váltania. Ez fontos szocialista szempontból, mert enélkül még a munkásság osztályharca is válhat szocializmus ellenessé, és fontos nem-szocialista szempontból, mert egy tömegmozgalom emberi mélységét méri.
Mindezt előre kellett bocsátanom, mert szocialista voltukkal hivalgó költőtársaim munkáiban ezzel szemben csak a századvégi március 15-i hazafias ódák absztrakt lelkesedését találom, sokszor a háború után konstruált, tehát még absztraktabb formanyelvvel, néha pedig hangulatos szentimentalizmussal, de nem egyszerű és komoly átfogó érzéssel, amely (tulajdonképpen a költészetben mindig) lelki világrendet jelent.
Ennek a követelménynek Brichta Cézár legtöbbször csak egyes soraival felel meg; itt is: ahol azonban a kereszténységtől veszi kölcsön váltópénzét:
Ha valakire1 nem nézek úgy
mint az Istenre a hivő,
akkor hiába volt Krisztus hét sebe.
Brichta tehetséges, illetve megvan az a belső diszpoziciója, amelynél a költő kezdődik, formai szempontból azonban elég kívánnivalót hagy hátra.
Eltekintve ama verseitől, melyekre ez írás eleje vonatkozik, mindenütt akadnak olyan versrészletei, sőt egész versei is (pl. Holnapok hitével szívemben, Én őseim … ), amelyek komoly figyelmet érdemelnek. Fejlődése teljesen kiszámíthatatlan: egy-egy szép kép, egy-egy képzavar; lélekbenyúlás és közismert frázisok váltakoznak benne. Szerkezetileg, a fogalmi végigvezetést leszámítva, szétfolyó. Azt hiszem, a kötött forma szigora jobban megfelelne néki, bár kötött verset könyvében nem találtam. Legjobb darabjai közül való az Összetorlódtak a távolságok és közelségek kezdetü prózája.
Lőrincz Jenő versei
Lőrincz Jenő munkáival kapcsolatban elsősorban általánosságban kellene beszélni a versről, ami azonban nem lehet az ad hoc kritika feladata. Ezen a szép júliusi estén bizony sok gyönyörű – mert igaz – elvontság ring az ember esze-velejében, azonban ebben Lőrincz1 Jenő könyve elvész, mert mindenekelőtt2 negativumaival segít az elvonásokhoz. Negativumaival, mert a vers csak egész vers lehet és hiába találok benne ilyen feltétlenül tehetségre valló sorokat, mint:
Hol a nyáresti szürkületben
– Mikor a szarvasbogár zúgva repül –
Halkan csepeg
A zsúfolt lépsorok méze …
vagy másutt:
… sások lándzsás csapata
Kevélyen őrzi a víz pikkelyes csendjét3
mégsem lehet e versekről mint műalkotásokról szólni. Azonban lehet és kell – a tehetség megbecsülésének szociális elve révén – a műalkotásra való képességet megillető (inkább szemináriumi, semmint tiszta kritikai) módon tárgyalni. Ez a módszerpróba ab ovo a hibákon alapul, vagyis azokon az elemeken, amelyek megakadályozzák, hogy a versintenció teljesen verssé váljék.
Alapvető hibája, amely egyúttal minden többi melléfogásának is oka, művészi idegessége és türelmetlensége. Az még nem volna baj, ha csupán ideges tehetség lenne, hanem – és ez nem tréfa – igen sokszor mint művész: tehetségesen ideges. És ebben némileg már az is bennefoglaltatik, hogy invenciója és formaérzéke úgy viszonylanak egymáshoz, mint a nagyapa csecsszopó unokájához, holott legalább is ikertestvéreknek kellene lenniök.
Másrészt van benne4 egy bizonyos hangattitude, amely egy igen híres és szinte páratlanul népszerű Ady-versnek (Sóhajtás a hajnalban) első felével ábrázolható, amely Ady-versnek vonatkoztatott fele – o sacrilegium hominum! – teljesen művészietlen.
Művészi idegességéből származik külső formája is. Hogy szabadverseket ír, itt-ott rímekkel, annak csak pszichológiai oka van. Bár kétségtelen, hogyha egyszer nem önmagát marná, hanem az anyagot, úgy szabadverset és kötött verset egyként tudna alakítani.
Egy-egy sorát igen jól helyezi el:
Őszfürtű Szeretet
Harisnyát kötöget,
Mellette
Macska dorombol,
A kis hajlék almaillatú …
Ez ugyan a hibának éppen az ellenkezője, azonban az egész könyv azt mutatja, hogy ez csupán nyers trouvaille, amely az alakítatlan belsőben önmaga alakít.
A művészi öntudat, sajnos, teljesen hiányzik belőle. Ezt az eddigiek is bizonyitják, úgyhogy most csupán azt említem meg, hogy legrosszabb verse éppen az, amelyikről könyvét elnevezte.
Absztrakt szerkezete kerek, azonban ez csak akkor válik majd értékévé és így tárgyalhatóvá, ha tisztán művészi elemek töltik majd ki.
Bármennyire lényeges dolgok is ezek, tapasztalatból tudom, hogy lassan szépen úgy lepotyognak az emberről, mint a bikkről a makk. Lőrincz Jenő esetében is csupán az idegesség veszélyes, energiáját ennek legyőzésére kell fordítania mindenekelőtt. És ha fel is háborodik ezen az íráson, amely tényleg elkülönül a csak-jót böngésző paedagógiai kritikától, az nem változtat azon, hogy érdeklődéssel várom további verseit.
(1928 október.)
Az utóbbi esztendők folyamán szinte azt hittük már, hogy a magyar ifjuság teljes egészében komolytalan és reakciós, a koplaló, segélyegyesületekből élő és a jobbik esetben cselédszobát lakó egyetemi hallgatóság valamilyen varázslattól megmámorosodott latifundiumos hazájában. Kár volna e varázslatot elemeire bontanunk, a tiszta ész lemezén épúgy nem maradna semmi, mintahogy a hindu fakírok mutatványairól, a levegőbe kapaszkodó kötélről vett fölvételek is csak a levegőeget mutatják. Kár volna, amikor ime megmutatkozik az az ifjuság, amelyen semmiféle varázslat hosszú füleket nem növesztett. Ime:
«A világháborúban a magyar népet érték a legsúlyosabb veszteségek. Ezért az ujjáépítés munkája közben a magyarságnak kell a legnehezebb feladatokkal megbirkóznia. Ez az ujjáépítő munka azonban csak akkor járhat teljes eredménnyel, ha minden magyar ember kiveheti belőle részét.»
«Itt elsősorban a szervezett magyar munkásságra kell gondolni, amely a magyar népnek egyik legértékesebb, legfegyelmezettebb és legteljesítőképesebb rétege. Mögötte állanak a világ szervezett munkásságának milliói, akiknek rokonszenvére és hathatós támogatására csak akkor lehet számítani, ha tudják, hogy magyar osztálytársaik hazájuknak a többi magyar társadalmi osztálybeliekkel minden tekintetben egyenjogú polgárai.»
«Ezt az egyenjogúságot csak az egész világon feltartóztathatatlanul előretörő demokrácia elveinek érvényesülése hozhatja meg.»
«Társaságunkat minden eddigi magyar ifjusági alakulástól az különbözteti meg, hogy a demokráciáért való küzdelmet tette programmjának sarkpontjává, mert szilárd meggyőződése, hogy a magyar nép sorsa a demokráciával elválaszthatatlanul össze van forrva.»
«Minden magyar testvéries együttműködése társadalmi, politikai és gazdasági előfeltételeinek megteremtését: a magyar demokrácia diadalrajuttatását tűzte ki céljáúl. A legnemesebb eszközhöz folyamodik: a tudás fegyverével száll harcba a tudatlanság, a sötétség és a testvérgyűlölet ellen.»
«Beható megvitatás tárgya volt eddigi összejöveteleinken a demokrácia és a mai magyar ifjuság problémája, a szocializmus és a szociálpolitika kapcsolata, a tulajdonképpeni szocializmus és a keresztényszocializmus kérdése, valamint a munka és a tőke között fennálló ellentétek kiküszöbölhetőségét hirdető fasizmus és fordizmus.»
Ez már az ifjuság lelkiismerete.