I.

A tudomány abban különbözik a nem tudományos állitásoktól, hogy értelmes, vagyis formás, tehát az igazságnak és a tévedésnek nem puszta belátása, hanem egyben¹ a belátás nyujtása is. Igazságokat mindenki belát, mégsem mindenki bölcselő, bizonyos esetekben mindenki megfigyel valamilyen tárgyat, mégsem mindenki tudós. A belátás, vagy szemlélet, amelyet valószinüleg a közérthetőség elkerülése végett intuitionak nevezgetünk, alakra irányuló: fát szemlélek, mozog a gallyacskája – a fuvó szél meg a hajlékony lombozat összetetten egységes tevékenységét látom. Vagy nem külső tárgyat szemlélek, hanem csak ugy szemlélődöm, amint mondani szokás. Az értelem számára azonban ekkor is valamit szemlélek, csakhogy ez a valami én magam vagyok, pontosabban a szemlélt tárgy a magam egységes és fölfoghatatlan egésze. Nem a lábam, nem is egy gondolatom, érzésem, nem egyik vagy másik mozzanatom, hanem a legközvetlenebb lét, amely számomra megadatott. Érzékelés, tapasztalás, észrevevés, sőt a gondolkodás is szemléleti tevékenység, hiszen vitatkozás közben hirtelen közbevágunk, anélkül hogy mondanivalónkat eleve megfogalmaztuk volna. Hévvel és meggyőződéssel torkoljuk le ellenfelünket és igen gyakran utólag vesszük észre, hogy valóban milyen okosat mondtunk. Gondolkodásunk² ekkor édes testvére volt annak a megismerésnek, amellyel a szélben ingó ágacska mozgását tapasztaltuk. A gally lebbenésének meg a szél fuvásának összefüggését pillantottuk meg egyszeriben, aminthogy vita közben is a különböző állitások egymással vagy mással való téves összefüggését látjuk be tüstént³ és forditjuk eszméink⁴ javára azáltal, hogy megállapitjuk. A megállapitás természetesen szavakkal történik, ami annyit jelent, hogy a tévedés belátásának olyan alakot adtunk, hogy azt ellenfelünk is szemlélheti. Tévedését ő is beláthatja, ha az egész vitatkozás alakjában ő maga addig meg nem pillantotta volna. Egyszóval érvényességet és valóságot egyaránt szemlélünk, feltéve, hogy a valóság meg az érvényesség formához kötött.

II.

A forma azonban már Aristoteles szerint is tevékenység. Ha egy uszó formában van, az annyit jelent, hogy ennyi és ennyi időn belül uszik annyi meg annyi métert. A tudományos értelem, amikor fogalmaz, belátható és áttekinthető alakot nyujt. Bergson azt mondja, hogy az értelem az ember cselekvő müszere. No s valóban az, azt cselekszi, hogy alakot teremt a belátás számára. Célja az igazság, érvényesség beláthatóvá tétele, tehát saját maga, nem pedig az igazság, érvényesség. Ennek igy kell lennie, mert hiszen azt az igazságot, amelyről értelmesen számot adunk, már előzőleg be kellett lássuk, meg kellett ösmerjük, különben sejtelmünk se volna, hogy hol és miképpen fogjunk az igazság kifejtéséhez, de még azt sem tudnók, hogy egyáltalában miről beszéljünk. Holott ha valamit ki akarunk fejteni, ugy kell beállitanunk az összefüggéseket, hogy az igazság mindenünnen kitessék. Mindez pedig⁵ föltételezi az igazolandó igazság ismeretét.

III.

A müvészettel a tetszettan (széptan, aisthétika) foglalkozott. Csak ugy mellesleg cselekedte ezt, amint neve is mutatja, hiszen a tetszetősség minden⁶ formában, csendes füzesekben, szedőgépben, értekezésben és költeményben, azaz a valóságban, a tudományban és a müvészetben egyaránt föllelhető. Szép lóról beszélünk éppugy, mint gyönyörü számtani feladványról, ocsmány cselekedetről, – dehát⁷ a müvészet se nem ló, se nem számtani feladvány. Cselekedetnek mondhatjuk ugyan, azonban egészen más értelemben, mint teszem a favágást vagy a sebészi mütétet, tehát ezt a kifejezést használnunk nem tanácsos. A müvészet valóságát, tehát metafizikai mivoltát is érintették a gondolkodók. Elmesélték⁸ róla, hogy élet, hogy érzelem kifejezése, hogy szemlélet meg⁹ minden egyéb,¹⁰ éppen csak oly fogalmakat adtak, hogy rajtuk át az igazságot senki be nem látta, legkevésbé a müvészek, akik nevetgéltek e bölcseken, mint¹¹ afféle szószátyárokon. Márpedig a müvészek, akik benne élnek mesterségükben és igy közvetetlenül tisztában vannak¹² vele, lényeges okok nélkül nem tagadták volna meg semmiféle müvészet elmélet igazságát, ha az valóban érvényes igazság lett volna. Hiszen az ember természetében bennerejlik, hogy a helyesen fogalmazott igazságot belássa. Kell tehát, hogy valami hiba esett légyen. Vagy¹³ a müvészetre vonatkozó igazság helytelen fogalmát kaptuk, vagy már e¹⁴ tévedések állitásának alapja sem az igazság belátása, hanem megintcsak tévedés volt. Akárhogy is álljon a dolog, a müvészetről ezideig fogalmunk nincsen, legkevésbé pedig olyan fogalmunk, amelynek igazságát mindenki, legalább nagyjából, belátná.

IV.

E felfogások mégis mind megegyeznek abban, amit a müvészek sem tagadnak, hogy a müvészet lelki lét, másként szellemi tevékenység. De ezek az ellentmondó állitások egy lényeges hibában is találkoznak, t.i. megfeledkeznek a legfontosabbról, arról, hogy a müvészet van. Hol evvel, hol avval, de minduntalan¹⁵ mással azonositgatják, holott minden ami van, különösen van – lényege sajátos és egyszeri. És ahelyett hogy a müvészi alkotás mühelyéből a lélektani szemét kisöpörtetett volna, hogy az alkotás folyamatáról tiszta kép adassék,¹⁶ szőrös ecsetekkel olyan idegen lényegeket festettek a müvészetre (szépség stb), amelyek a nem müvészetben is bennevalók. Igy a müvészetről csevegvén éppen az tünt el mint a pára, éppen azt vitte el a cica, ami a müvészetet teszi. Ez volna pedig az ihlet.

Az első és legfontosabb kérdés tehát, hogy mi fán terem az ihlet.

V.

Ihlet szóval a müalkotás mivoltát kivánom jelölni, eltekintve a mü értékérvényétől. Ha nincs ihlet, ugy nincs müvészet sem és akkor valóban csak az alak ragyogásáról, meg az eszme tündökléséről beszélhetünk, mint amaz Aquinoi Tamás. Ebben az esetben azonban a költészet sem egyéb, mint fogalmak szabatos, esetleg homályos adata. A szemlélet ez ellen persze minden módon tiltakozik, hiszen a müvészetet minden esetben megkülönbözteti a nem müvészettől.

Költő vagyok, mifene más – mondhatnám. Fejtegetéseim sarkcsillaga igy a költészet, e körül fordul módjával gondolatom. A müvészet többi öve is ennek¹⁷ világánál helyezkedik el a továbbiakban. A szükséges elemezések is könnyebben esnek költeményen, különösen ami az¹⁸ értelem meg¹⁹ az ihlet viszonyát illeti. Hogy példát emlitsek, igen fontos megtudni, miféle²⁰ vonatkozásban áll egymással a szó meg a logizma²¹ – ennek a kérdésnek a megvilágitása fényt vethet a müvészet egészére. Mert bármennyire ismételgessék is, hogy a festészet egyszerü szinösszetétel – a szin mégis értelmes kell legyen, muszáj hogy kendőcskét, avagy hajnali látóhatárt, miegyebet jelentsen, ami pedig már a fogalmisággal²² való belsőbb összefüggést gyanittatja.

6.²⁷

Az ihlet nem érzelem.²⁸ Ezt az állitást igazolnom sem kell, annyira nyilvánvaló. Állitható ugyan, hogy a müvészet érzelmeket kelt, azonban van-e valami egyáltalában, ami nem kelt érzelmeket? Az érzelem ugy kisér mindent, ami szellemünkben járkál, mintha bizony az árnyéka volna. Amikor ezeket irom, vagy amikor nagyokat kortyolok a kutostor vödribül, okoskodom hangosan, elrévedek, – éppugy²⁹ vannak érzelmeim és érzéseim, mint amikor egy kis kutyát simogatok. És melyik számismerő nem bosszankodna vagy mosolyodna el nagyapaképpen,³⁰ ha p.o. az egyenlet elméletét amaz érzelmekből akarnám kihámozni, amelyek az egyenlet felállitását és megoldását szükségképpen kisérik. Holott ugyanilyen balga³¹ volnék, ha a költemény mivolta után kutatódván, a költő meg az olvasó érzelmeit elemezném. De még az is botorság³² volna, ha az érzelmet³³ legalább is az ihlet forrásának tenném³⁴ meg. Mert mint minden lelki mozzanatomnak, habomnak csöppömnek³⁵ forrása teljes életem meg annak a világgal való összefüggései, azonképpen az ihlet meg az érzelem teljes életemből fakadó mozzanatok. Nem egymás forrásai, hanem közös forrásból eredőek,³⁶ többi eseményemmel, cselekedetemmel, élményemmel egyetemben, hiszen mindőjüket életem szüli. Eszem, fázom, bánkódom, okoskodom és ihlem,³⁷ – ezek vagy mind egyforma, vagy mind különböző tevékenységek. Ihlet és érzelem éppannyira mások,³⁸ mint éhség és ihlet, okoskodás és fázás.

7.

Az ihlet nem érzelem kifejezése. Legalább annyira különbözik tőle, mint a sirás meg az ásitás a szinpadi sirástól, ásitástól. A sirás valóban érzelem kifejezése, de a szinpadi sirás a szinpadi érzelemé. A szinpadi érzelem meg nem valóságos, azért szinpadi. Ha meg nem valóságos, hát nem is érzelem. Ám összekotorhatnék olyasmit, hogy a sirás közvetlen érzelmi kifejezés, a szinpadi sirás meg közvetett. No s jó. Ebben az esetben ám, ha³⁹ valaki sir a szinpadon, nem azt jelenti, hogy a szinésznek bánata van, mert hisz akkor közvetlen kifejezés volna. Sőt, a szinésszel madarat lehetne fogatni, ha⁴⁰ jól adja a bánatosat. Hát nem érzelem kifejezéséről forog ott a szó. Éppen megforditva, a bánat, az érzelem a forma, azaz formai elem, amely valami másnak a kifejezése végett szerepel.

3.

AZ IHLET⁴¹ MINDAMELLETT ÉRZELMES

Az ihlet mindamellett érzelmes kell legyen, különben nem volna emberi, márpedig az. Hiszen a müvészetet ember csinálja. Az érzelmesség módja kérdéses: vajjon anyaga-e, vagy alkalma? tárgya?⁴² Vagy egyszerüen csak mint minden élmény velejárója, ugy kiséri az ihleti élményt? Megfigyeltem, hogy amikor szorongó lélekkel fogtam egy kitünő költemény olvastába, szorongásom növekedett. Máskor meg ugyanaz a költemény felviditott, ismét máskor közömbösen hagyott, noha akkor is be kellett látnom, hogy a vers jó és értékes. Az ihlet érzelmessége tehát semmi⁴³ esetre sem lényeges, hanem csak módozatos. Igy az erre vonatkozó kérdésnek is függőben kell maradnia mindaddig, mignem az ihlet lényegesebb jegyeit⁴⁴ sikerült fölismernünk. Annyi bizonyos, hogy az ihlet érzelmi hatása egyugyanazon lélekre nézve sem egységes: másként hat reám a müvész anyaga és másként a müvész emberi magatartása. Teszem azt Villon Ferenc irt egy balladát (Ballade de Villon et de la grosse Margot), amelynek elemeit egy lotyónak meg egy kurafinak bordélyházi élményei adják. Sokan elszörnyülködtek, hogy milyen⁴⁵ ocsmány a költemény tárgya. Mások élvezték. Engem pedig közömbösen hagyott – leforditottam ugyan sikeresen, de pusztán azért, mert kitünő költeménynek tartottam és tartom. Nos, a⁴⁶ költemény férfiszereplője maga Villon, akinek emberi állásfoglalása benne ismét megbotránkoztatta⁴⁷ a közönség egy részét, mert ezt a gyalázatos életet nemhogy megtagadná a végén, vagy a leiró müvész hüvösségével szemlélné, még neki áll följebb és vállalja. Nem kétséges, hogy ebben az esetben a⁴⁸ költemény hatása többszörös lángtaraju botrány.⁴⁹

8.

Az ihlet nem gyönyörködtetés. Dehát mi is az a gyönyörködés. Nagyfoku tetszés. Naplemente. Csakhogy vannak müvek, melyek mint a tüzes kemence. Ha belékerül az⁵⁰ ember, megpörkölődik és sulyos füstként csapódik alá a lelke. Meg aztán ugyanaz a költemény egyszer gyönyörködtet, vidit, másszor csüggeszt, ugyhogy szorongok, ismét másszor közömbösen békében hagy,⁵¹ noha jó voltát akkor is belátom. Bizonyos, hogy az ihlet hatása egyugyanazon lélekre nézve is többféle. Teszem azt, másként hat a müvészi anyag és másként a müvész emberi magatartása. Ocsmány dolgokról beszél kecsesen, elitélően. Ronda dolgokról szónokol kecsesen, de vállalóan. Vagy: tárgya közömbös, ám a müvész emberi magatartása sem kecsegtet lángtaraju botránnyal meg erkölcsi világrenddel – hajlékony mint a szittyó és hüvös mint az őszi káka.

Hát tehet róla az a szerencsétlen költő, hogy a versiben gyönyörködnek?

9.

Az ihlet nem játék. Hasonló⁵² jogon szintugy⁵³ állitható, hogy játék a bölcselet, játék az élet. Hát muszáj élni? Muszáj gondolkodni? Nyilvánvaló, hogy nekem nem és neked sem. De az életnek muszáj, de az elmének muszáj, mert akkor nem volna az, ami. Nem szükséges, hogy én irjak verset – de ugy látszik, kell, hogy vers irassék, különben meggörbülnének az adamant rudak.

Játék is többféle van. A fogócska⁵⁴ hasznos és kedves, a rummy haszontalan és undok. Én legalább a sakkot jobban kedvelem. A játékban⁵⁵ éppugy szerepet játszik a megismerés, mint minden⁵⁶ másban, amit emberek csinálnak. A különbség⁵⁷ mindössze az, hogy a játék szelleme gyakorlati, a tiszta értelem, a tiszta ihlet, a tiszta élet pedig nem. Kell, hogy az ember mindig foglalkozzék valamivel, ezért játszik s akkor játszik, ha a méltóságos világegyetem összefüggései megengedik.⁵⁸ Azonban a tiszteletreméltó világegyetem összefüggései a tiszta értelem és a tiszta élet munkáját megkövetelik.⁵⁹ A tiszta élet egyik tevékenysége, vagyis formája a tiszta értelem – vajjon mit véljünk az ihlet felől? A játék épp azért ösztönös, mert valamit csak kell csinálni. De vajjon állat-e Goethe?⁶⁰