1931

Anyám

A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban – –

Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek – –

Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól – –

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhőjáték
a gőz s levegőváltozásul
a mosónőnek ott a padlás – –

Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tőke
megtörte, mindig keskenyebb lett –
gondoljátok meg, proletárok – –

A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt néki – –

1931. jan. 6.

Tűnődő

Vihar

Mint gyerek a páncélos bogarat,
két ujjal megfogtam hóna alatt,
imígy morogván: Ez hát a vihar!…
S kapálódzott kis villámaival.

Eperfa

Öreg eperfa áll az út felén,
zömök, tömött, mint hős paraszti dajka.
Úrvezető vigyázz! a törzs kemény!
S óh koldus, nézd, mily lágy a gyümölcs rajta.

Keresztény

Kövér kazlak közt éhen sorvadok,
meg-megsimít a bú.
Fejem fölött csillagos ég ragyog,
mint töviskoszorú.
Kedvem ellen keresztény így vagyok,
míg nem lesz háború.

Írásjel

Ez mind csak játék. Ceruzával írom,
uraktól kapott pénzen vett papíron.
Még nem gépfegyver-züm-züm e betű.
Váj, mint a nyomor, csíp, mint a tetű.

1931. jan.

(Szél csapta…)

Szél csapta égi rózsabokromat.
Kerengve száll a fonnyadt alkonyat.
Elnyomott népre hull a levele.
Játszik a bánat szellője vele.

1931. jan.

Beszél a tej

Csöpp, gyenge, csetlő-botló reggel.
Guggolok lim-lomok között.
Lágyan elülünk, komoly szemmel.
Ájtatosak a teli köcsögök.

Alszom s a világ szelíd máza
alélva sárgul szívemen.
Várok a Dolgos Óriásra.
S vár sonka, kolbász, kamra hűsiben.

Vár föld és gyár – óh éhes, jösszte!…
(A tömött tejszín megremeg,
álmában érinti csöpögve
a bajusztörlő, tuskódad kezet.)

1931. jan.

Öt szegény szól

Az égen ha felhő volna,
égő kendőként lobogna.
A síkon ha dinnye volna,
sisteregne és ugorna.
Öt szegény szól: – Megfürödnénk,
megöblítenők az inget,
azután meg továbbmennénk.
Megcsinálnánk mi már mindent.

De rivall a csermely csősze,
békák botosa bottal mondja,
vicsorogja víz vitéze,
ordas inas, úr bolondja.
– Eltakarodj, öt tekergő!
Kotródj innen, kujtorogó!
Fattyúnak itt nincsen fürdő!
Csavargónak nincs csobogó!

Világ valamennyi vizét
hazatereld, víz juhásza!
Csíbor húzzon tücsök-zenét
undok urad udvarába!
Holott rakjon tanyát, aklot,
nagyobb uraságra vallót –
feje fölé vízből zsuppot,
talpa alá vízből pallót!

Habos tengert egyengessen
a vasfogú boronával!
Hosszúszárú esőt vessen,
gyűjtse boglyába fiával.
Ha már van elég halpénze,
kárászoknak nyisson kocsmát!
Örvény-süveg a fejére!
Húzzon vizi-gödör csizmát!

Paplana csendes folyóvíz –
legyen a bolhája béka!
Azt szedje a szoknyából is
édes lánya-ivadéka!
Álmát kotró kotorja fel!
Zöld legyen a virradatja!
Elsodorja – sodorja el
a verejték áradatja!…

1931 eleje/1934

Aranybojtú

Aranybojtú nyár lóg vállamon,
fontolgatom vastag dühömet;
darázslepte tarkóm vakarom –
hetven öregasszony körbe hümmöget.

– Csimbókos a bútól, úgy bizony!
de harcos e dal, mint a tömeg!
Uszít is a tőkés nép-iszony
ellenforradalmi kis ördögöket!

– Hogy’ fondorkodnak! Csak hallgatom
a lőcslábú, sáfrány dögöket.
Piszkafával, barna bivalyon,
böködik vöröslő énekeimet!

Uszulj föl, uszító nép-iszony!
Forgóst köpök, mint a förgeteg –
– Eldöngöljük, elvtárs – el bizony! –
az álkulturáért mind a dögöket!

1931 eleje

Szocialisták

Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!…
A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi
tomporunkat –
Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk,
hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa
nélkül csatát nem nyerünk.

Nem sietünk, erősek vagyunk, rengeteg az elevenünk,
a halottunk,
tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából,
kubikos gödörből feljutottunk –
viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat.

Viszi a ködöt az idő s az időt mi hoztuk magunkkal,
hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal,
a kenyérrel, mely megpenészedett, amíg a munkás
megszeghette,
a kásával, mely megdohosodott, amíg a munkás
megfőzhette,
a tejjel, amely megsavanyodott, amíg a munkás
köcsögébe belecsobbant,
a csókkal, amelyből cafraság lett, amíg a munkás
fiatalába beledobbant,
a házzal, amelyből omladék lett, amíg a munkás
beleköltözött,
a ruhával, amelyből rongy lett, amíg a munkás
beleöltözött,
a szabadsággal, mely elnyomás lett, amíg a munkás
megszületett,
a bőrszivarral, mely bagó lett, amíg a munkás
felnövekedett, – –
a tőkével, mely munka lesz,
míg megnő az inas
s kalapácsával odavág
világ!
ahol a legfehérebben
izzik a vas!…

Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!…

Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!

1931 eleje

Párbeszéd

Hexaméterek

Burzsoá:

Szép proletár, hova mégy? No fiam, nézd, állj meg a szóra!

Proletár:

Nem fogsz úgyse becsapni, minek tartasz föl utamban!

Burzsoá:

Áll, jaj, a drága üzem, jöjj, dolgozz, nagy fizetést kapsz!

Proletár:

Öntudatos munkás, amig él, nem tör soha sztrájkot!

Burzsoá:

Öntudatos munkásról szólsz s az csak te magad vagy!

Proletár:

Én magam-é? Nem társaim tettek-e öntudatossá?

Burzsoá:

Társaid eljönnek munkát könyörögni maholnap!

Proletár:

Majd mikor eljönnek könyörögni, velük jövök én is!

Burzsoá:

Gondold meg, hogy az asszony vár az üres fazekakkal!

Proletár:

Eddig is úgy várt, színig üres fazekával az asszony!

Burzsoá:

Kölyköd is elpatkol, már most oly deszka-soványka!

Proletár:

Arra felelj, mért vékony, hogyha töröm magam érte?

Burzsoá:

Visszaveszek mindenkit, tégedet újra kidoblak!

Proletár:

Együtt tettük le, föl is együtt vesszük a munkát!

Burzsoá:

Járhat a szád, egyedül csavarogsz majd éhen az uccán!

Proletár:

Biz egyedül, kereken tizenöt millió proletárral!

Burzsoá:

Látom már, te valál üzememben a fő-fő uszító!

Proletár:

Én, mikor én s amikor nem, akkor a másik, a többi!

Burzsoá:

Még tréfálsz, te bitang? Besoroztatlak katonának!

Proletár:

Éppen jó, katonáéknál kell most agitátor!

Burzsoá:

Elvetemült uszitó! Fegyházba vitetlek azonnal!

Proletár:

Torkodat, ejh, használd, mielőtt a kötélre kerülne!

Igy sietett el a burzsuj a rendőrségre haraggal,
hozni a csizmás andrisokat, hogy a drága üzembe
sortűz hajtsa a munkások seregét haloványan
s elsietett proletártestvérünk is, hogy a géppel
megfontolja, miként vihetik vérszín lobogóval
társaik ősi ügyét a cipész szakmában is addig
bérletörés ellen harcolván béremelésre,
míg okulón eme harcból is belátja a többség,
hogy csak az öntudatos proletárok diktaturája
vethet véget a burzsikizsákmányolásnak örökre.

1931. máj.

Buza

Zúdul a szél a rétekre,
sóhajunkkal keveredve.
Dohog a föld, zúg a buza,
zeng a buza.

Verejtékünk egy-egy cseppje
száraz földdel gyúrva egybe
buzaszem a buzaszáron.
Zúg a buza.

Kenyér magva, tőke magva,
megy a csűrbe, fut a bankba.
Hozzánk nem ér, csak a hangja:
zúg a buza.

Nő a buza, nő az ínség.
Fegyverkezik az ellenség.
Csöndet kíván a fasizmus!
S zúg a buza.

– Ahol növök, táborom van,
hadirend a táboromban,
golyó, sortűz kalászomban
(zúg a buza)

– Ide, aki földet szántott!
Ide, aki traktort gyártott!
Segítsetek, proletárok!
Zúg a buza!

1931 [?]

Bánat

Hát kijöttem ide, az erdőbe.
Lágy libegés, – a levelek zizegnek,
mint a röpcédulák. A föld csöndje

fekszik, nehéz. Ágak, karok nyulnak:
Minden hatalmat!… Lombos hajamba
száraz ág hull. A száraz ágak hullnak.

Csak egy pillanatra martak ki, csak.
Zúgj, erdő elvtárs! Szinte csikorgok.
Egy pillanatra se martak ki, csak

az az elvaduló csahos rám támadt
s kijöttem, hogy erőm összeszedje,
mint a néni a gallyat, a bánat.

Könnycsepp, – – egy hangya ivott belőle,
eltünődve nézi benne arcát
és mostan nem tud dolgozni tőle.

1931 ősze [?]

Munkások

Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak,
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, –
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el.

S hol zápfog rág, a város érdes része,
hol a vasbányák fuvallata ing,
gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce,
lendkerék szijja csetten és nyalint,
hol a fémkeblü dinamókat szopják
a sivalkodó transzformátorok,
itt élünk mi. És sorsunk összefogják
a nők, gyermekek, agitátorok.

Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
vergődik benn’ a mult sikos hala.
A munkabér, a munkaerő ára,
cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.
Ujságpapír az asztalon kenyérrel
s az ujságban, hogy szabadok vagyunk –
poloskát űzünk lámpával s a kéjjel
s két deci fröccsel becsüljük magunk’.

Elvtárs és spicli jár a csöndben erre,
részeg botlik, legény bordélyba lóg,
mert hasal az éj s pörsenéses melle,
mint szennyes ingből, füst alól kilóg.
Igy élünk mi. Horkolva alszunk s törten,
egymás hátán, mint odvas farakás
s hazánk határát penész jelzi körben
a málló falon; nedves a lakás.

De – elvtársaim! – ez az a munkásság,
mely osztályharcban vasba öltözött.
Kiállunk érte, mint a kémény: lássák!
És búvunk érte, mint az üldözött.
A történelem futószallagára
szerelve ígyen készül a világ,
hol a munkásság majd a sötét gyárra
szegzi az Ember öntött csillagát!

1931. dec.

[Töredékek]

Repedt kályhámon macska ül –
ne hadd, hogy szomorú legyek,
ne hadd motyognom félszegül
hogy élni kell és nem lehet.

Töprengett ősszel szilajon,
havazik gondolkodva most –
kérdezem hát, ha nem tudom:
követ tépjek, vagy papirost?

Tél van, puhán jár, mint a köd
a síkló, soknyákú, kegyenc –
kékorru katonák között
polgár vagyok-e, vagy fegyenc!


Mióta egyéb nagy írók
bús másolását vállalom


Szegény ember hova menjen?
Megfogott egy marék bolhát


A vásártéren sátrat ütnek, vernek

süvölvények közt ácsorog a Gyermek
egy roskadozó deszkapolc előtt.

A deszkapolcon bádogdobozok

Én nem vagyok te, én nem csupán látszom,
én játszom.

Fedezheti igazamat a
napsugár elől Kazamata, –
fogaim közt leng a zamata.

Nem testedben, ám tebenned, a nedvek
ha meg-megcsillantják a tünde kedvet

Vassal csorbitott csontváz-leletek
mutatják, hogy itt mivé lehetek,
ha mellemre kitüzöm jeletek, –
csirkefogók! Nem játszom veletek!


Dagadt hentes bárdja vágjon át,
tátott hátadba hulljon bé a hó

te kézrebbentő hülye elnyomó


Állás nélkül élek, akár a madár,
idestova másfél esztendeje már.

Vásárcsarnok nyirkos boltjai alatt
hordott ölem nyálkás, bő kosarakat.

Mintha fojtogatnék, eltorzult kezem
deresen hüvöslő drótköteleken.

Voltam könyvügynök, ki nem olvas, de ád
Móriczot, Shawt, Barbusse-t, Cocteaut meg Zolát.

Kerek kenyerek közt vékony kenyeres,
ki száz karajt ád el, mig egyet keres

Nem volt szalonnám s min piritnám, tüzem,
lucskos padon háltam, harmatos füvön.

tehetségem pusztul vígasztalanul


Arcuk egy-egy kis külváros, ahol
nincs kövezet és nincs jó kocsma sem.
Kis, zsiros hajuk a sipka alól
előkanyarul vizesen


Tizenöt éve írok költeményt
és most, amikor költő lennék végre,
csak állok itt a vasgyár szegletén
s nincsen szavam a holdvilágos égre.


Valamikor volt a tett,
abból lett a gyűlölet,
ebből pedig szeretet
s a világnak vége lett.


Még nem volt olyan disznó, ki elájult,
mikor meglátta a moslékos vályut.


Fagyon veszve, vagy éhen. Igy a sorsom.
Már rálépett a lábomra a tél.
Bordáimat kiálló lécként hordom
és kócmadzagként lóg bennem a bél.


A hallgatag gép, nézd, helyére ér,
még nyikorgó törzseken gördül tova.
Nyög az anyag. A tömegeken így
gördül elő a dolgozók sora.

Nagy a mű. Hogy férne ilyen szűk kapun,
melyen kétoldalt porló istenek
fehér szemükkel ki-be libegő
bankárok után elmerengenek?

Töredeznek a világ pántjai.

Meg fogjuk alkotni csiszolt kövön
a dolgozók finom fém-államát –
mint bérházon az énekszó, belülről a jel,
darabos arcukon úgy suhan át.

1930-as évek eleje

Fagy

Töprengett ősszel szilajon,
havazna gondolkodva most
s kemény fagy tiszta ablakán
dobol az ingerült idő.

Bankárok és tábornokok
ideje ez, jelen idő,
ez a kovácsolt hideg,
e villanó, e kés-idő.

A csördülő ég vasban áll.
Ez a fagy átszúr, döf tüdőt,
rongy mögött meztelen kebelt –
köszörűn sikoltó idő.

Mögötte mennyi hallgatag
hideg kenyér és pléhdoboz,
megdermedt dolgok halmaza –
kirakat-üvege-idő.

És kiáltoznak: „Hol a kő,
hol az a deres vasdarab?
Vágd bele! Zúzd be! Lépj belé!…”
– – Milyen idő – – milyen idő – –

1931. dec./1934